Rendezvénytámogatói Általános Szerződési Feltételek

 

PREAMBULUM

A Net Media Zrt. (a továbbiakban: Szervező) az általa szervezett konferenciákon és egyéb rendezvényeken (a továbbiakban külön-külön: Rendezvény, együtt: Rendezvények) történő megjelenés biztosítását az alábbi Általános Szerződési Feltételek mellett vállalja.

A Szervező és Rendezvényen megjelenni kívánó természetes vagy jogi személy (a továbbiakban: Támogató) arra köt szerződést, hogy a Szervező a Rendezvényen megjelenési lehetőséget biztosít a Támogatónak, amely a megjelenési lehetőség ellenében díjat fizet a Szervezőnek.

A jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt rendelkezések valamennyi, a Szervező által a Rendezvénnyel összefüggésben nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó szerződésre alkalmazandók. Jelen Általános Szerződési feltételek az Egyedi Szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezik. A jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt bármely rendelkezéstől a Szervező és Támogató csak közös megegyezéssel térhet el. Ha a Szervező és a Támogató valamely, a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezéstől eltérne, e megállapodásuk csak külön írásba foglalás esetén érvényes. 

A jelen Általános Szerződési Feltételek alapján a Felek között jogokat és kötelezettséget keletkeztető egyedi szerződés (a továbbiakban: Egyedi Szerződés) annak a Felek általi megfelelő kitöltésével és aláírásával jön létre.

 

1. Az Egyedi Szerződés tárgya

1.1. Az Egyedi Szerződés tárgyát a felek által az Egyedi Szerződésben megjelölt Rendezvénnyel kapcsolatosan a Támogató számára nyújtott, az Egyedi Szerződésben szolgáltatások képezik.

1.2. Szervező jelen Általános Szerződési Feltételekben és az Egyedi Szerződésben foglalt feltételekkel szervezi meg és bonyolítja le az Egyedi Szerződésben meghatározott Rendezvényt, Támogató pedig elfogadja azon felkérést, hogy jelen Általános Szerződési Feltételekben és az Egyedi Szerződésben foglalt feltételekkel hivatalos támogatója legyen a Rendezvénynek.

Szervező a Támogató számára az alábbi szolgáltatásokat nyújthatja különösen, de nem kizárólagosan, melyből ténylegesen az Egyedi Szerződésben megjelöltek kerülnek Támogató számára teljesítésre.

 

A) Rendezvény szervezése:
  • A megrendelés és a helyszíni előkészítés biztosítása – Szervező online jelentkeztetési felületet fejlesztett és biztosít a Rendezvény iránt érdeklődőknek annak érdekében, hogy a látogatói jelentkezés a lehető legkényelmesebb és legzökkenő-mentesebb legyen.
  • A Rendezvény lebonyolítása – a Rendezvény helyszíne a rendezvény színvonalához méltó minőségi helyszín rendezvényterme, annak teljes technikai felszereltségével (hangosítás, vászon, projektor, léptető-lézerpointer, szükséges számú laptop és technikus bent a teremben, WIFI, pulpitus, regisztrációs asztal). A Rendezvény környezete a Szervező és az általa kiadott Portfolio online gazdasági újság nívójának megfelelően magas színvonalú. Szervező biztosítja a helyszíni regisztrációt, a Rendezvényről dokumentációs csomagot ad a résztvevőknek. Szervező a Rendezvényről fotódokumentációt készít. Az ebből készített képgalériát és az előadások anyagát egy – speciálisan csak a látogatók által elérhető – weboldalon helyezi el, melyhez a linket a Rendezvényt követően kiküldött köszönő-levélben juttatja el a látogatóknak.
  • A Rendezvény magas tartalmi színvonalának biztosítása – a Rendezvény szakmai tartalmát a Portfolionak, Magyarország leghitelesebb gazdasági folyóiratának legjobb, az adott gazdasági ágazattal folyamatosan foglalkozó és abban magas szintű tudással rendelkező szakértői állítják össze és felügyelik. Az egyes előadásokat az adott téma nemzetközi és hazai szaktekintélyei és az adott terület magyarországi és/vagy uniós döntéshozói tartják.
  • A Rendezvényt Szervező a konferencia hírlevelében népszerűsíti, több alkalommal, külön e-mail formájában (3-5 alkalommal).
  • Online Rendezvény esetén Szervező a Rendezvény lebonyolításához szükséges, dedikált online platformot biztosít a rendezvény megtartásához, online hozzáférési kódokat (meghívókat) küld ki a Rendezvény látogatóinak és biztosítja a Rendezvény tartama alatt a biztonságos lebonyolításhoz szükséges technikai felügyeletet.
  • Képgaléria – a Rendezvény után a résztvevőknek professzionális fotógaléria kerül kiküldése, benne a Rendezvény szakmai résztvevőivel.

 

B) Reklám közzététele:
  • Logó elhelyezés hírlevélben – Szervező az A) pontban hivatkozott, Rendezvényt népszerűsítő hírlevélben elhelyezi Támogató linkelhető logóját.
  • Médiakampány – a Rendezvényt megelőző kampányban logóval való megjelenés a Portfolio Csoport oldalain.
  • Oldalszponzor – a Rendezvény oldalán állandó linkelhető logós megjelenés a támogatói szintnek megfelelő helyen és méretben.
  • Helyszíni reklám – a Rendezvényre való kitelepülés körében nyújtott reklámadó-köteles szolgáltatás (Felek egyeztetése szerint).
  • Köszönőlevélben Támogató logójának elhelyezése.

 

C) Egyéb kapcsolódó szolgáltatások:
  • Kitelepülési lehetőség biztosítása – a Rendezvény helyszínén (konferenciaterem, regisztrációs és kiállítási terület) promóciós anyagok kihelyezési lehetőségét biztosítja Szervező, valamint tájékoztató stand felállítását és egyéb promóciós tevékenységet.
  • Szakmai programban való részvétel – a programban, a Rendezvény programjával releváns témában, Támogató szakértője előadást tart/panelbeszélgetésen vesz részt.
  • A Portfolio Csoport felületén megjelenő tudósításban Támogató szakmai programban résztvevő szakértője/szakértői által elmondottak szakmailag összefoglalásra kerülnek.
  • VIP jegyek – az Egyedi Szerződésben rögzített létszámú, Támogató által megjelölt személy részvételének biztosítása a Rendezvényen.
  • Szállás – Támogató részére az Egyedi Szerződésben rögzített számú szoba biztosítása adott időszakra és helyszínen.

 

2. Felek jogai, kötelezettségei

2.1. A Szervező jogosult a Rendezvény megszervezése és lebonyolítása körében alvállalkozó igénybevételére. A Szervező a jogosan igénybe vett alvállalkozóért úgy felel, mintha a munkát saját maga végezte volna.

2.2. A Szervező kijelenti, hogy a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény (továbbiakban: Reklámadó tv.) 3. § (1) bekezdése szerint ő a reklámadó alanya és 3. § (3) bekezdése alapján kijelenti, hogy  a Reklámadó tv. alapján a Általános szerződés Feltételek 1.2. B) pontjában említett reklám közzététel kapcsán az adókötelezettség a Szervezőt terheli, kijelenti továbbá, hogy minden egyes érintett adóévben a Reklámadó tv. szerinti összeghatárokra tekintettel vagy nem terheli adófizetési kötelezettség vagy az adóbevallási, adófizetési kötelezettségének eleget tesz.

 

3. Kijelentések és szavatosságvállalások

A Szervező az Egyedi Szerződés aláírásával szavatol azért, hogy

a) a hatályos magyar jogszabályok szerint alapított és működő gazdasági társaság, ellene nincs folyamatban és nem fenyeget csőd-, végrehajtási, felszámolási, végelszámolási, törlési vagy törvényességi felügyeleti eljárás vagy ezek bármelyikével egy tekintet alá eső olyan eljárás, amely az Egyedi Szerződés teljesítését akadályozná;
b) az Egyedi Szerződés teljesítésére műszakilag, gazdaságilag- és pénzügyileg alkalmas, továbbá rendelkezik a szükséges hozzájárulásokkal, jogosultságokkal és engedélyekkel, 
c) szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozásmentes adózói adatbázisában, egyben,
d) az előbbiek szerinti alkalmasságát, illetve jogosultságát Egyedi Szerződés hatálya alatt fenntartja,
e) képviseletében Egyedi Szerződést arra jogosult és kellően felhatalmazott személy(ek) írja(írják) alá.

 

Támogató az Egyedi Szerződés aláírásával szavatol azért, hogy

a) a hatályos magyar jogszabályok szerint alapított és működő jogi személy, ellene nincs folyamatban és nem fenyeget csőd-, végrehajtási, felszámolási, végelszámolási, törlési vagy törvényességi felügyeleti eljárás vagy ezek bármelyikével egy tekintet alá eső olyan eljárás, amely az Egyedi Szerződés teljesítését akadályozná;
b) a Egyedi Szerződés teljesítésére pénzügyileg alkalmas, továbbá rendelkezik a teljesítéshez szükséges pénzügyi ás humán erőforrással,
c) Nem folyik ellene vagy tisztségviselője ellen olyan eljárás, amely alkalmas a Rendezvény jó hírnevének csorbítására, veszélyeztetésére vagy egyébként ilyen következménnyel járhat,  
d) szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozásmentes adózói adatbázisában, egyben,
e) az előbbiek szerinti alkalmasságát, illetve jogosultságát Egyedi Szerződés hatálya alatt fenntartja,
f) képviseletében az Egyedi Szerződést arra jogosult és kellően felhatalmazott személy(ek) írja(írják) alá.

 

4. Kapcsolattartás

A Felek Egyedi Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai az Egyedi Szerződés eltérő rendelkezése hiányában vagy ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők közöltnek, amennyiben azt a másik Félnek az Egyedi Szerződésben meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján az Egyedi Szerződésben rögzített címre, vagy elektronikus úton az Egyedi Szerződésben meghatározott kapcsolattartói e-mail címre történő küldést követő munkanap kezdetétől.

Amennyiben valamely Fél a neki szabályszerűen, az Egyedi Szerződés szerinti levelezési címre megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste”, „elköltözött” vagy „ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, úgy az átvétel megtagadásának napján, a küldemény postai úton történt megküldése esetén pedig a feladástól számított 5. (ötödik) napon, a küldemény kézbesítettnek tekintendő.

A Felek kötelesek a jognyilatkozatokat postai úton megküldeni a másik Félnek az Egyedi Szerződésben meghatározott értesítési címre és egyidejűleg másolatban az Egyedi Szerződésben meghatározott kapcsolattartói e-mail címére is jogosultak megküldeni.

A Felek az Egyedi Szerződésben meghatározott értesítési adataikban bekövetkező változásról 5 munkanapon belül kötelesek egymást írásban az Egyedi Szerződésben meghatározott kapcsolattartói e-mail címen tájékoztatni. 

Az Egyedi Szerződésben rögzített kapcsolattartók a jelen Szerződés módosítására, megszüntetésére nem, csupán a teljesítéssel kapcsolatos értesítések közlésére jogosultak.

Felek kijelentik, hogy folyamatosan fenntartják az Egyedi Szerződésben meghatározott kapcsolattartó személyek elérhetőségét vagy azok helyettesítéséről haladéktalanul gondoskodnak, és a helyettes személyéről a másik felet haladéktalanul értesítik. Felek rögzítik, hogy kizárólag a kapcsolattartók személyében, vagy adataiban történő változás nem igényli az Egyedi Szerződés módosítását, az a másik féllel való közléssel hatályosul.

 

5. Szervezőt megillető díjak és azok kifizetése

Támogató a Szervező által nyújtott szolgáltatások ellenében az Egyedi Szerződésben meghatározott díjak fizetésére köteles.

A Felek megállapodnak, hogy a Szervező a(z adott) Rendezvény tervezett időpontja előtt 60 nappal 15 napos fizetési határidejű díjbekérőt jogosult küldeni Támogató részére az Egyedi Szerződésben rögzített, adott Rendezvénhez tartozó díjtételek 50%-ról, amennyiben az adott Rendezvény kezdő időpontja 60 napon belülre esik, akkor az Egyedi Szerződés aláírását követően, melyet Támogató köteles megfizetni. A díjbekérő kiegyenlítésének 15 napot meghaladó késedelme esetén Szervező jogosult az Egyedi Szerződéstől, a Támogató súlyos szerződésszegésére tekintettel elállni, és meghiúsulási kötbérként az Egyedi Szerződésben rögzített díjtételek 100%-ával megegyező mértékű kötbérösszeg illeti meg.

Szervező a(z adott) Rendezvényt követő 8 napon belül az Egyedi Szerződésben rögzített díjtételekről – a mindenkori számviteli szabályoknak megfelelően - végszámlát küld a Támogató részére, aki köteles a végszámlák még ki nem egyenlített ellenértékét a számlák kézhezvételétől számított 15 napon belül a Szervező számlájára átutalni. 

Szervező jogosult a számláit szolgáltatás típusonként az 1.2.A), 1.2.B), 1.2.C) pont szerint bontani.

Szervező a számlát elektronikus formában az Egyedi Szerződésben megjelölt számlaküldési e-mail címre kézbesíti.

Késedelmes fizetés esetén a Szervező jogosult a Ptk-ban 6:155. §-ban meghatározott késedelmi kamatot felszámítani és a késdelem egyéb törvényes következményeit alkalmazni, így különösen a behajtással kapcsolatosan felmerült költségeinek vagy – választása szerint a 2016. évi IX. tv. szerinti behajtási költségátalánynak a megfizetését követelni. Részteljesítés esetén Szervező a befizetett összeget – saját döntési jogkörében eljárva – elsősorban behajtási költségre, ezen felül késedelmi kamatra és a fennmaradó részben tőketartozásra számol el – függetlenül attól, hogy Támogató az adott összeg átutalása esetén annak elszámolásáról hogyan rendelkezett. 

A Szervező köteles a reklám közzététele típusú elemeket tartalmazó számlán a közleménybe – a további előírásokon túlmenően – megjeleníteni, hogy „a jelen számlában érintett reklám közzététele szerinti reklámadó-kötelezettség a Szervezőt terheli”.

 

6. Szerződés időtartama, módosítása, megszüntetése

Az Egyedi Szerződés az aláírás napján lép hatályba, és a benne foglalt szolgáltatások maradéktalan teljesítéséig marad hatályban. Hatályba lépésével hatályát veszíti a szerződő felek között az Egyedi Szerződésben rendezett bármely kérdéssel összefüggésben létrejött mindennemű szóbeli vagy írásos megegyezés.

A Felek jogosultak az Egyedi Szerződést írásban, közös megegyezéssel módosítani. 

Figyelemmel arra, hogy a Rendezvények támogatói – köztük a Támogató – részéről az Egyedi Szerződés szerinti szolgáltatások megrendelése a Rendezvények megtartásában és körülményeinek elhatározásában, valamint az 1.2.A) pontban részletezett feltételek megteremtésének Szervező általi elvállalásában  igen jelentős szerepet játszott, Támogató, abban az esetben, ha Egyedi Szerződést a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 80 napon belül olyan okból mondja fel, amely nem a Szervezőnek felróható, az alábbiak szerinti bánatpénzt  köteles a felmondással egy időben Szervezőnek megfizetni Szervező Egyedi Szerződésben írt bankszámlájára az 1.2.A) pontban írtakhoz kapcsolódó szervezői költségekre és beruházásokra tekintettel. 

A bánatpénz mértéke az alábbiak szerint számítandó ki:

a) a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 80 és 61 nap közötti felmondás esetén a bánatpénz mértéke a Szervezőt az Egyedi Szerződés alapján, az adott Rendezvény vonatkozásában megillető nettó (Áfa nélküli) díjazás 70%-a + Áfa,

b) a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 60 és 41 nap közötti felmondás esetén a bánatpénz mértéke a Szervezőt az Egyedi Szerződés alapján, az adott Rendezvény vonatkozásában megillető nettó (Áfa nélküli) díjazás 80%-a + Áfa,

c) a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 40 és 31 nap közötti felmondás esetén a bánatpénz mértéke a Szervezőt az Egyedi Szerződés alapján, az adott Rendezvény vonatkozásában megillető nettó (Áfa nélküli) díjazás 90%-a + Áfa,

d) a Rendezvény kezdő időpontját megelőző 30 napon belüli felmondás esetén a bánatpénz mértéke a Szervezőt az Egyedi Szerződés alapján, az adott Rendezvény vonatkozásában megillető nettó (Áfa nélküli) díjazás 100%-a + Áfa.

 

7. Üzleti Titok

A Felek kötelesek a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott üzleti titkot – az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvényben foglaltak figyelembevételével -, valamint egymás tevékenységére vonatkozó alapvető fontosságú információkat megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhetnek illetéktelen személlyel olyan adatot, amely szerződés teljesítésével összefüggésben jutott a tudomásukra. A titoktartás nem terjed ki a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségre, valamint a köztudomású adatokra, amennyiben azok nem valamely fél az Egyedi Szerződés rendelkezését megszegő magatartása miatt váltak köztudomásúvá.

 

8. Védjegyhasználat

8.1. Támogató kereskedelmi nevére és/vagy logójára az Egyedi Szerződés hatályba lépésétől a Rendezvény záró időpontjáig meghatározott formátumú, nem kizárólagos védjegy- és névhasználatot enged az Egyedi Szerződés tartama alatt Szervező részére a Rendezvény promóciója és marketing tevékenysége érdekében, feltéve, hogy Szervező nem változtatja meg, egészíti ki vagy módosítja a használatra átengedett védjegyeket, logókat és elnevezést.

8.2. Szervező a Rendezvény(ek) lezárultát követően is jogosult a 8.1. pont szerinti kereskedelmi nevet és/vagy logót a Rendezvény(ek) honlapján, illetve az arról szóló tudósításban, utánkövetésben, referencia-anyagon feltüntetni. A fentebb szabályozottakon túl Szervező a védjegy-, logó- illetve névhasználatra vonatkozó egyéb jogot nem szerez.

 

9. Szerzői jog, személyhez fűződő jogok

A Egyedi Szerződés alapján a Szervező által a Támogató részére tervezett, illetve elkészített minden termék, szellemi alkotás, elgondolás, know-how, továbbá az Egyedi Szerződés megfelelő fejezetében külön nevesített termékek (a továbbiakban együttesen: Szerzői művek) szerzői jog által védett műnek minősülnek, melyeken az Egyedi Szerződés hatályba lépésével, az Egyedi Szerződés szerint Támogatót terhelő fizetési kötelezettség szerződésszerű teljesítésének feltételével Támogató időben és területileg nem korlátozott, átruházható, nem kizárólagos felhasználói jogot szerez. Figyelemmel arra, hogy Szervező által biztosított felhasználói jog nem kizárólagos, valamint arra, hogy a védett szellemi tulajdonok jogosultja továbbra is Szervező marad, e produktumokat szervező jogosult – az Egyedi Szerződés védjegyhasználatra és üzleti titokra vonatkozó szabályainak keretei között – korlátozás nélkül felhasználni és erre másnak is engedélyt adni. 

Támogató szavatol érte és biztosítja, hogy a Rendezvény(ek)re általa delegált előadó szakmai anyaga fölött Támogató kizárólagos rendelkezési joggal bír, és ezen anyagokat Szervező időben és területileg korlátozás-mentesen, ingyenesen jogosult a Rendezvény(eke)t követően a Rendezvény(ek) látogatói számára teljes terjedelmében elérhetővé tenni.

Támogató kijelenti és szavatol érte, hogy rendelkezik az általa delegált előadó / panelbeszélgetés-résztvevő feltétel nélküli hozzájárulásával ahhoz, hogy az előadásról, panelbeszélgetésről kép-, video- és hangfelvétel készüljön és kerüljön közzétételre, mely felvételen Támogató előadója / panelbeszélgetés-résztvevője – esetlegesen névvel – felismerhetően megjelenítésre kerülhet.

Támogató e pont szerinti szavatosságainak megsértéséből származó mindennemű kárért és költségért felel.  

 

10. Meghiúsulás

10.1. A Rendezvény(ek) elmaradása esetén – a 6. pontban írtak és az e pontban írt eset kivételével – Támogatónak fizetési kötelezettsége nem keletkezik. Felek egymással szemben a Rendezvény(ek) elmaradására hivatkozással követeléssel nem élhetnek. 

Amennyiben a Rendezvény(ek) Támogatónak felróható okból marad el – ide értve azon esetet is, ha a Támogató az Egyedi Szerződést a 6. pontban foglaltak szerint olyan okból mondja fel, amely nem a Szervezőnek felróható és ezért a Rendezvény(ek) elmarad(nak) – Szervező követelheti, hogy a 6. pontban írtak szerinti összegű bánatpénzt és a Rendezvény(ek) elmaradásából származó igazolt kárának a 6. pontban írt bánatpénzt meghaladó összegét Támogató fizesse meg számára a meghiúsulástól számított 8 napon belül.

10.2. Járványhelyzettel összefüggő rendelkezések:

Felek kölcsönösen és egybehangzóan rögzítik, hogy nem tekintik az Egyedi Szerződés meghiúsulásának vagy bármely fél részéről egyoldalú elállási vagy felmondási oknak azt az esetet, ha akár a COVID járvány, akár egyéb járványos megbetegedések miatt 

a) jogszabály vagy hatósági rendelkezés a Rendezvény tervezett létszámmal történő magtartását megtiltja, korlátozza vagy feltételekhez (pl. maximált létszám) köti és emiatt a Rendezvény elmarad vagy a tervezettnél kisebb létszámmal kerül megtartásra vagy

b) jogszabály vagy hatósági rendelkezés a Rendezvényen történő részvételt megtiltja, korlátozza vagy feltételekhez (pl. maximált létszám) köti és emiatt a Rendezvény elmarad vagy a tervezettnél kisebb létszámmal kerül megtartásra vagy

c) a Rendezvényen történő megjelentés a látogatók számára valós egészségügyi kockázatot jelentene és emiatt a Rendezvény elmarad vagy a tervezettnél kisebb létszámmal kerül megtartásra. 

Ezen esetek bármelyikének bekövetkezése esetén Szervező jogosult a Rendezvény elhalasztásáról, törléséről vagy csökkentett látogatószámmal történő megtartásáról dönteni. 

A Rendezvény e pont szerinti elhalasztása esetén az Egyedi Szerződés automatikusan, a felek külön nyilatkozata vagy intézkedése nélkül a megváltozott időpont és helyszínadatokkal módosul, míg az Egyedi Szerződés többi rendelkezése hatályában változatlanul fennmarad. 

A Rendezvény csökkentett látogatószámmal történő megtartása esetén Szervező a megjelenni nem tudó látogatók számára a Rendezvényt online rendezvény formájában, az interneten történő csatlakozási lehetőséggel tartja meg. Az Egyedi Szerződés rendelkezései ez esetben változatlanul irányadóak a felekre, azzal, hogy Szervező jogosult a Támogatónak az Egyedi Szerződés alapján felajánlott VIP jegyek számát a korlátozás mértékének megfelelően csökkenteni és a többi, az Egyedi Szerződés szabályozott VIP belépő helyett az online rendezvényhez történő hozzáférési lehetőséget biztosítani. 

A Rendezvény e pont szerinti törlése esetén a Szervező a Rendezvényt online rendezvény formájában, az interneten történő csatlakozási lehetőséggel tarthatja meg, mellyel az Egyedi Szerződés vonatkozó rendelkezései automatikusan, a felek külön nyilatkozata vagy intézkedése nélkül a megváltozott időpont és megtartási mód adataival módosulnak, míg az Egyedi Szerződés többi rendelkezése hatályában változatlanul fennmarad. 

A fenti intézkedéseket Támogató tudomásul veszi és szerződésszerű teljesítésként elfogadja.

 

11. Összeférhetetlenség

A Szervező kijelenti, hogy szerződéses feladatai ellátásához a Támogató munkavállalóját munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében nem alkalmazza.  A Szervező kijelenti továbbá, hogy a Támogató munkavállalójának érdekeltségébe nem tartozik és nincs olyan vezető tisztségviselője, amely a Támogató munkavállalója.

 

12. Korrupcióellenes klauzula

A Felek kötelesek működésük során a hatályos jogszabályok szerint eljárni és céljuk, hogy a korrupcióellenes, a tisztességes piaci magatartást szabályozó, versenyjogi, valamint fogyasztóvédelmi szabályoknak, továbbá az üzleti etika általánosan elfogadott szabályainak megfeleljenek, az Egyedi Szerződés megkötése és teljesítése során ezeknek megfelelően járjanak el. 

A Felek kijelentik, hogy az Egyedi Szerződés megkötését megelőző tárgyalásokat, a szerződés feltételeinek kialakítását és az Egyedi Szerződésen alapuló vagy annak teljesítése során tanúsított bármely üzleti vagy egyéb magatartást sem közvetlenül, sem közvetetten nem befolyásolhatja a Felek, a Felek képviselője, megbízottja vagy velük bármilyen módon és formában kapcsolatban álló harmadik személyek részére történő értékkel bíró dolog átadása vagy átadásának ígérete, valamint bármilyen anyagi vagy személyes előny nyújtása vagy annak ígérete. 

 

13. Egyéb rendelkezések

Ha a jelen Általános Szerződési Feltételek máshogy nem rendelkeznek, sem a Szervező sem a Támogató nem felel az Egyedi Szerződés szerinti kötelezettsége teljesítéséért azon esetekben, amikor olyan, bármely fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmény (vis maior) merül fel, amely megakadályozza az Egyedi Szerződés teljesítését, illetőleg a szolgáltatás igénybevételét. Ilyen körülmény különösen, de nem kizárólag: háborús cselekmény, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet, súlyos energiaellátási zavar vagy természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, feltéve, hogy az nem a Felek valamelyikénél történik a honvédelmi törvény (2021. évi CXL. törvény), rendőrségi törvény (1994. évi XXXIV. törvény) alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés, jogszabályi vagy hatósági intézkedés vagy korlátozás, amely a Rendezvény megtartását kizárja vagy akadályozza.

Szervező kijelenti, hogy a DocuSign típusú aláírást az Egyedi Szerződésen elfogadja, így DocuSign keretében aláíróként szereplő személyről Szervező jogosult vélelmezni, hogy valóban az adott dokumentum kibocsátója és aláírója. Szervező egyebekben a megjelölt típusú aláírással ellátott dokumentumokért mindennemű felelősségét kizárja. Szervező jelen kikötéstől bármely Egyedi Szerződés során jogosult eltérni így bármely eltérő, szigorúbb feltételrendszerű aláírás típus alkalmazásában megállapodni a Támogatóval.

Hivatkozással a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény rendelkezéseire, külföldi elemet tartalmazó jogviszony esetén felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy a jelen Egyedi Szerződésből eredő vagyonjogi jellegű jogvitáikra a Szervező államának bíróságai-, azaz Magyarország illetékes bíróságai rendelkeznek kizárólagos joghatósággal, így anyagi jogi-, eljárásjogi-, hatásköri-, illetékességi kérdésekben egyaránt tárgyi tagállam belső joga az irányadó.

Felek kötelezettséget vállalnak, hogy a jelen szerződésben foglaltak teljesítése során betartják a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendeletének (2016. április 27.) (GDPR) rendelkezéseit.

Felek tevékenységük során kiemelten fontosnak tartják a személyes adatok védelmét. Kötelezettséget vállalnak arra, hogy a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezelik, gondoskodnak azok biztonságáról, megteszik azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítják azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.

Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartók Szerződésben megadott személyes adatait a GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerint jogos érdekük érvényesítése érdekében kezelik a célhoz szükséges mértékben és ideig. Felek egymás részére rendelkezésre bocsátották az előre leegyeztetett formában az erre vonatkozó Adatkezelési tájékoztatót.

Szervező mindenkor aktuális adatkezelési tájékoztatói a következő linken érhetőek el: https://portfoliocsoport.hu/info/adatvedelem

A Felek kötelesek megkísérelni, hogy esetleges vitáikat békésen, bírósági vagy más hatósági út mellőzésével rendezzék. Ennek érdekében – amennyiben azt az eset összes körülményei egyébként nem zárják ki, vagy az egyébként a Felektől nem várható el – értesítik a másik felet az Egyedi Szerződés teljesítésével kapcsolatos kifogásaikról, megjelölve annak ténybeli és jogi alapját és egyben egyeztetést kezdeményeznek, megjelölve annak javasolt időpontját. Az egyeztető tárgyalásokat a Felek által közösen megállapított időpontban, azonban legfeljebb 7 munkanapon belül meg kell kezdeni. Az egyeztetést kezdeményező Fél abban az esetben jogosult a jogvita rendezése érdekében a további lépéseket megtenni, amennyiben az egyeztető tárgyaláson a másik Fél nem vesz részt vagy nem kíván részt venni, illetve amennyiben a tárgyalások 3 munkanapon belül nem vezetnek eredményre. Ennek sikertelensége esetén a járásbíróság hatáskörébe tartozó perekre a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság illetékességét kötik ki. A Törvényszék hatáskörébe tartozó perek esetében a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény illetékességi szabályai az irányadóak. Alkalmazandó jog; a magyar jog.

Támogató az Egyedi Szerződés aláírásával tanúsítottan megismerte és elfogadja Szervező Etikai Kódexét és a Visszaélés–Bejelentési Rendszer Használatáról és Működéséről Szóló Szabályzatát, amelyek aktuális szövege az alábbi linkeken érhetőek el:
https://cdn.portfolio.hu/files/v/visszaeles-bejelentesi-rendszer-szabalyzata.pdf
https://cdn.portfolio.hu/files/e/etikai-kodex-net-media.pdf

Az Egyedi Szerződés hatályba lépésével a Felek között azonos tárgyban történt bármilyen esetleges korábbi, az Egyedi Szerződéssel ellentétes kommunikáció, egyetértés, megegyezés vagy szerződés hatályát veszti.

Az Egyedi Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a 2013. évi V. tv. (Polgári Törvénykönyv) és hatályos magyar jogszabályok rendelkezései irányadóak.

 

Budapest, 2026. június 25.

 

Net Média Zrt.